|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gidófalvi István 2003. június 12.Jún. 14-én Dicsőszentmártonban, a Magyar Közművelődési Központban (volt zsinagóga) könyvbemutatót tartanak. A Művelődés című kolozsvári folyóirat kiadásában jelent meg Kelemen Lajos történettudós, művészettörténész dr. Gidófalvi István című életrajza (Művelődés Kolozsvár, 2002). A gyógynövénykutató gróf Gidófalvi István munkásságát és a könyvet a szerkesztő, Sas Péter ismerteti. Ugyanaznap tárlat nyílik az 1898. május 28-án Dicsőszentmártonban született, magyarsárosi kötődésű Gidófalviné Pataky Etelka tájképfestő műveiből. Jún. 15-én a felújított magyarsárosi művelődési otthon ünnepi megemlékezés keretében fölveszi Gidófalviné Pataky Etelka nevét. /döme: Tárlat és művelődésiház-avatás. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 12./2004. július 3.Az "udvarházak festőművésznője", Gidófalvy Istvánné Pataky Etelka /Dicsőszentmárton, 1898. máj. 28. – Marosvásárhely, 1984. ápr. 11./ Münchenben tanult festeni, majd felvették a budapesti Képzőművészeti Akadémiára. 1923-ban a Szabadiskola tagjaként a nagybányai művésztelepen képezte magát, ahol Thorma János volt a mestere. 1949-ben kitelepítették őket, és kényszerlakhelyül Marosvásárhelyt jelölték ki számukra. Nehéz körülményei ellenére látása teljes megromlásáig tovább dolgozott. /Sas Péter: Húsz éve hunyt el Gidófalvy Istvánné Pataky Etelka festőművész. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./2005. december 9.Megnyílt a kolozsvári Tranzit Házban az immár hagyományossá vált karácsonyi könyvvásár. A Magyar Könyvklub standjánál olyan könyvek kaphatók melyeket jelen pillanatban csak a magyarországi katalógusból lehetne megrendelni. A könyvklub kétszázezredik szerencsés vásárlója a helyszínen vehette át rendelését. A könyvvásár legjobban Wass Albert regényei fogynak, de a vásárlók érdeklődnek Nyírő József és Benedek Elek művei iránt is. A Korunk (azaz a Komp-Press) standjánál az érdeklődők az Ariadné sorozatban megjelent Selyem Zsuzsa, Demény Péter, Keszeg Vilmos, Orbán Gyöngyi és Vallasek Júlia műveiből válogathatnak, de megtalálható az összes Korunkban megjelent József Attilával kapcsolatos írásokat magába foglaló kötet is. A Kriterion standjánál választék a közismert Téka sorozattól egészen 111 vers – Váradról, Vásárhelyről, illetve 101 vers a szerelemről antológiákig terjed. A Művelődés Kiadó bemutatta Csetri Elek Erdélyi ezredek a francia forradalom és a napóleoni idők háborúiban (1792–1815) kötetét, Herepei János: A kolozsvári színház és színészet történelméből című művét, Gidófalvi István Önéletrajz-át és Kovácsné József Magda: Napok és nevek. Keresztszülők könyve címet viselő alkotását. /K. B.: Karácsonyi Könyvvásár a Tranzit Házban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2006. január 23.Január 21-én tartotta idei első összejövetelét az EME Agrártudományi Szakosztálya Kolozsváron. A rendezvényen Farkas Zoltán mérnök bemutatta Gidófalvy István Önéletrajz című, a Művelődés kiadásában, Sas Péter művészettörténész szerkesztésében nemrég megjelent könyvét. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője, a Babes–Bolyai Tudományegyetem újságírói szakának előadótanára elmondta: már Kelemen Lajos írt idősebb Gidófalvy Istvánról, írásából az erdélyi magyar középosztály életét ismerhetjük meg. Dr. T. Veress Éva professzor Bodor Kálmán gyógynövényszakértő munkásságáról beszélt. Bodor Kálmán népművelő munkát is folytatott, ugyanakkor kiemelkedő szakírónak számít. Életének utolsó éveiben gyógynövénykönyvet írt, amely 1957-ben jelent meg, halála után másodszor is kiadták. Dr. Csávossy György borszakértő az erdélyi borokról tájékoztatott. /T. Á. R.: Agrártudományi rendezvény az EME székházában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./ Január 22-én, vasárnap mutatták be Marosvásárhelyen, az unitárius egyház tanácstermében Gidófalvy István frissen megjelent Önéletrajzát, egyben kiállították felesége, Pataky Etelka festőművész képeit. A városban sokan emlékeznek még dr. Gidófalvy Istvánra, akinek kényszerlakhelyet jelöltek ki 1949. március 2-án. A nagy tudású Gidófalvy István, a történettudós, Kelemen Lajos egykori tanítványa, majd barátja akkor is felvállalta a népszolgálatot, amikor szinte minden ilyen lehetőségétől megfosztották. G. Pataky Etelka pedig, aki tehetségét jeles müncheni, budapesti és nagybányai mesterek irányításával teljesítette ki, akkor is festett, amikor a hivatalos tárlatokon mellőzték őt. A budapesti művelődéstörténész Sas Péter, Kelemen Lajossal foglalkozva találkozott Gidófalvy István nevével, önéletírásával. Azelőtt Kelemen Lajos ugyancsak Gidófalvy Istvánról és családjáról szóló kötetét is kiadták. A két kultúrtörténeti kiadvány egymást kiegészítve nyújt átfogó, igaz korrajzot Erdély társadalmáról, az itteni középosztály és a velük érintkező magyar társadalmi rétegek zaklatott sorsáról. A Gidófalvy házaspár 1984-ben hunyt el, hat hét különbséggel. /N. M. K.: Sohasem késő. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./2006. január 28.Hetvenhat év teltével újra láthatja G. Pataky Etelka festményeit a marosvásárhelyi közönség. A földbirtokosság annyi más képviselőjével együtt, ő is kényszerként kapta családjával lakhelyéül 1949. március 2-án a Bolyaiak városát. G. Pataky Etelka Dicsőszentmártonban született 1898. május 28-án, édesapja, Pataky Sándor ott volt főszolgabíró. Később, 1919-től 1944-ig Dobokán éltek, férje, Gidófalvy István birtokán. G. Pataky Etelka 1984. április 11-én halt meg, Dicsőszentmártonban temették el. Tehetségét korán felfedezték, külföldön tanult festeni. Budapesten 1917-ben felvették a Képzőművészeti Akadémiára. 1923-ban a nagybányai művésztelepen kapcsolódott be Thorma János szabadiskolájának tevékenységébe. Kiállításai egyre visszhangosabbakká váltak. Nevét, művészetét mára mégis elfelejtették. Mostani kiállításán látható, hogy kiváló portrétista volt. És az a magyarsárosi kúria is megjelenik a tárlaton, amelyet kitelepítésük után szétvert a hatóság. Egy ideje Magyarsáros kultúrotthona G. Pataky Etelka nevét viseli. /N.M.K.: G. Pataky Etelka hazatért. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./2010. szeptember 22.A Hangya szövetkezeti mozgalomz 1900-as években a különböző szövetkezetek egyike a hitelszövetkezet volt. A hitelszövetkezetek a tagjaik által jegyzett üzletrészekből és betétekből – kis kamattal – pénzösszegekkel látták el a falusi kisembereket, akik gazdaságuk és családjuk nehézségeinek áthidalására vagy gazdaságuk fejlesztésére hitelfelvételre kényszerültek. Tagjaik az üzletrész és a betét után évi osztalékot kaptak. Gidófalvi István kolozsvári közjegyző, a szövetkezeti mozgalom egyik erdélyi úttörője 1908-ban alapította hitelszövetkezetét, mely 1911-ben már négyszáz egységet tömörített. A mozgalom célja a kisvállalkozók (kisiparosok, kiskereskedők) nagytőkével szembeni összefogása és így egymás kölcsönös segítése volt. Gidófalvi hitte és vallotta, hogy csak az önsegélyezésnek ez a szervezett ereje képes kiragadni a gyengébb anyagi lehetőséggel bírókat az elmaradottságból. A nevét viselő szövetkezet sepsiszentgyörgyi székhelyét a Bazár Iskola utcai (ma Kossuth Lajos utca) szárnyában rendezte be. A hitelszövetkezetek mellett a Hangya Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezetek képezték a szövetkezeti mozgalom alapvető formáját. Országos szinten 1898-ban alapította gróf Károlyi Mihály az általa 1896-ban létrehozott Magyar Gazdaszövetség kiteljesítéseként. A magánkereskedelem túlkapásai ellen nyújtottak védelmet azáltal, hogy jó és megbízható minőségű árut kínáltak méltányos, sokszor még önköltségi áron is, s ha mégis valamelyes haszonra tettek szert, azt az év végén a vásárlások arányában szétosztották, vagy közhasznú célokra fordították. Működőképességét, népszerűségét és hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1940-ben a Hangya Szövetkezeti Központnak az akkori Magyarország területén kétezer tagszövetkezete volt hétszázezer taggal és négyszáz bolttal, ezenkívül harminc saját konzervgyára és húsz ipari üzeme. Sepsiszentgyörgyön 1915-ben alakult a Hangya helyi kirendeltsége. Igazgató elnökéül József Lajos unitárius esperest választották. Székhelye és boltja Bikfalvi István vasárukereskedő Kossuth Lajos utca 6. szám alatti (ma a Bodok Szálló előtti parkoló) házában volt. Rövidesen a Gidófalvi Szövetkezet is csatlakozott hozzá. A trianoni változások után Furnica néven újították fel a Hangya hagyományait, mely Cooperaţia címmel 1927 és 1940 között saját folyóiratot is kiadott. Helyi fiókja a húszas években korszerűsítette az Olt utcai telkén levő raktárait, és székházat épített. A második bécsi döntés után a helyi szövetkezet ismét csatlakozott a Hangyához. 1946-ban beszüntették tevékenységét, hogy aztán a kommunizmus évei alatt átszervezett formában, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (Uniunea Cooperativelor de Consum – Unio) rajoni, majd megyei fiókjaként működjék tovább. Háromszék. Erdély.ma 2012. január 19.A magyar heraldikus, aki megalkotta Románia címerétKöpeczi Sebestyén József neve alighanem ismeretlen a nagyközönség számára. Kevesen tudják, hogy az egyik legnagyobb erdélyi címerfestő, képzőművész, család- és művelődéstörténész nevéhez fűződik Románia első világháború utáni címerének megalkotása is. Sas Péter budapesti művelődéstörténész kétkötetes könyvében a heraldikus Köpeczi Sebestyén József életét és életművét átfogó alkotását szerda este mutatták be Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent Sas Péter A heraldikus. Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága című kétkötetes alkotását mutatták be a szerző jelenlétében szerda este a Bernády Házban. Az esemény „fogadott házigazdája” dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul volt, a kiadványt Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta. „A jó könyvnek még inkább kell a cégér, szűk a vásárlóréteg, ezért nagy hírverésre van szükség ahhoz, hogy minél több emberhez eljuthasson” – fejtette ki a főkonzul. A Köpeczi Sebestyén József életét és munkásságát bemutató alkotás mélyen erdélyi, ugyanakkor az összmagyarság könyve is, amely mélyen a múltba gyökerezik, ám a mába is beleágyazódik – méltatta a kétkötetes vaskos alkotást Nagy Miklós Kund, aki azt is hozzátette: azon sem csodálkozna, ha a mostanában meghirdetett Szép Magyar Könyv Versenyen e két kötet is megjelenne. „Az alkotással Köpeczi Sebestyén József heraldikus, családtörténész, képzőművész, művelődéstörténész előtt tiszteleg a szerző, aki egy jól felvértezett kutató, író, ezért kellő kitartással és az értékek iránti hűséggel alkotta meg a könyveket” – mondta a tudományos igényességgel, ám olvasmányosan megalkotott, illusztrált kötetekről. Legendás személyiség Az erdélyi heraldikus, Köpeczi Sebestyén József 1878. november 12-én a Beszterce-Naszód megyei Széken született, ifjúkorát Besztercén töltötte, majd 1902-ig festészetet tanult a budapesti Országos Mintarajziskolában. Tanulmányait Bécsben, Münchenben a festészeti főiskolán és Párizsban tökéletesítette. Hazatérése után élt Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten. A monarchia összeomlása idején hadnagyként teljesített szolgálatot a Székely Hadosztályban. Hadifogolyként a brassói fellegvárban együtt raboskodott Márton Áron főhadnaggyal, lelkésszel, ahol sikerült a kivégzést elkerülnie. Az anekdota szerint azért, mert olyan magas volt, hogy nem sikerült felakasztaniuk. Kiszabadulása után előneve miatt Köpecre száműzték, ahol korábban soha nem járt. Itt élt egyszerű gazdálkodóként húsz éven át. „Legendás személyiségéhez sok anekdota, karikatúra fűződik. Sok felesége volt, jó kedélyű, színes egyéniség volt, bohém életéről, személyiségéről filmet lehetne forgatni” – részletezte Nagy Miklós Kund. A bohém heraldikus Sas Péter budapesti művelődéstörténészt, kutatót már ismerheti a marosvásárhelyi közönség, ugyanis két éve Kós Károly képeskönyv című könyvének bemutatóját is Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota Tükörtermében tartották. Az anyaországi történész időt és fáradtságot nem kímélő munka során kutatta fel az erdélyi heraldikus életművét, akiről úgy tartja: nem volt igazi tudós ember, hanem olyan bohém, aki szerette a bort, az asszonynépet és a jó társaságot, ám a munkáját komolyan vette, a címereken keresztül pedig festőművész lehetett. „Erdélyi kutatásaim origója Kelemen Lajos, marosvásárhelyi születésű levéltáros, történész, aki Gidófalvy István királyi közjegyző családjának házitanítója volt. Legjobb barátja pedig a tőle teljesen különböző habitusú Köpeczi Sebestyén József” – mondta Sas Péter. Románia királyi címerének megalkotója A Székely Hadosztályban szolgált címerfestő fél szemére megvakult, majd több mint két évtizedig a Kovászna megyei Köpecre száműzték, ahol gazdálkodásból tartotta el kétgyermekes családját. Ezért akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy I. Ferdinánd román király az eke szarvától hívta Bukarestbe, Románia államcímerének megtervezésére. A feladatot heraldikailag kifogástalanul teljesítette, Erdély is méltóképpen van rajta ábrázolva. Jutalomképpen 1922. július 6-án egy villásreggeli keretében a sinaiai palotában maga a király részesítette a legfelsőbb elismerésben: Királyi Koronarend Kitüntetést kapott – mesélte a szerző. Az ország mai, 1992-ben elfogadott címerének alapjául is a Köpeczi Sebestyén József által tervezett címer szolgált. A gyűjtés volt a legnehezebb A heraldikus 1942-ben családjával Kolozsvárra költözött. Kelemen Lajos, levéltári főigazgató és jó barátja ajánlására az Egyetemi Könyvtár tisztviselőjeként alkalmazták. „Itt születtek a csodálatos alkotásai, ma is a címertan alapvető munkái ezek” – mondta Sas Péter, aki azt is bevallotta: kutatómunkája során a gyűjtés bizonyult a legnehezebb feladatnak. „A heraldikus kolozsvári felesége nem volt tisztában férje hagyatékának jelentőségével, ezért rengeteg okmány, műalkotás elkallódott” – részletezte a szerző. Köpeczi Sebestyén József számos anyagát beadta a Kolozsvári Állami Levéltárba, 1961-ben próbálta visszaszerezni azokat, ám hiába. A heraldikus levelezéseinek kutatása során jött rá Sas Péter erre, és végül a nyugalmazott kolozsvári levéltáros Kiss András segítségével jutott hozzá az anyagokhoz, amelyek munkája kétharmadát teszik ki. Az első kötet a címerfestő életét, a második pedig a megjelentetett és kéziratban maradt munkáit – rajzait, családok, városok, múzeumok és a székelység címerfestményeit – tartalmazza. A nemesi családból származó Köpeczi Sebestyén József neve – mint általában a heraldikusoké – a szűk szakmai és családi körön kívül nem túl ismert. Sas Péter hiánypótló, „fehér foltokat kitöltő” kutatómunkájának gyümölcse pontosan ezért bír óriási jelentőséggel. A szerző arra kéri az erdélyieket, hogy amennyiben valakinek a birtokában Köpeczi Sebestyén József által festett címer van, értesítse a Pallas-Akadémia Könyvkiadót, hogy lefényképezhessék, hogy majd a kötet egy bővített kiadásába bekerülhessen. Hajnal Csilla Székelyhon.ro 2014. szeptember 6.László LórántHÁBORÚS PRÉDIKÁCIÓK Az Erdélyi Református Egyházkerület az első világháború alatt Az egyház súlyos kihívás elé került: méltatni kellett egy világméretű konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott. Az erdélyi református egyház, akárcsak a Föld összes keresztény egyháza, 1914 júliusában súlyos kihívás elé került. Magyarázni és méltatni kellett egy, már első pillanataiban világméretűvé eszkalálódó konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott. Új, a háborút igazolni akaró irodalmi műfaj jelent meg, a háborús prédikációk és tanítások tömege került pappírra egy olyan korban, amikor a református egyház egyik legégetőbb kérdése a belmisszió volt. Az alábbiakban az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapját, a Református Szemlét és annak a háborúhoz köthető sajtóanyagát tekintjük át. A téma az évek során mindig az aktuális helyzethez igazodott. Így öt év református sajtóanyagát átnézve igen szemléletesen képződik le a háború képe. Meglepő, de úgy gondoljuk, hogy a korszak hangulatát tekintve mégsem kirívó, hogy 1914-ben Erdélyben pont azok a teológusok voltak a leglelkesebbek, akik egyben a református egyház megújulásának és a hitélet felpezsdítésének voltak a zászlóvivői, és a háború után szinte mindannyian fontos pozíciókat fognak majd betölteni. Elég itt csak Makkai Sándor, Révész László, Révész István, Bartok György és Kecskeméthy István nevét említeni. Az erdélyi református prédikációs irodalom és egyéb háborús írások elsősorban a német példákhoz kapcsolhatók, sok esetben német szerzőktől merítenek. 1914 augusztusában Makkai Sándor későbbi püspök nyitotta meg a sort „Ne rémüljetek meg a tűztől!” című írásával, amely a klasszikus példa lesz más szerzők további munkáihoz. Alapgondolata Péter I. levelének 4. 12-13 verseire épít: „Szeretteim, ne rémüljetek meg a tűztől, mely közöttetek támad”. Akárcsak az egész magyar sajtó és ennek nyomán a közvélemény, ő is a szerbeket és szövetségeseiket tette felelőssé a háborúért. Számos protestáns európai teológushoz hasonlóan - feltehetően még mielőtt ezek írásait olvashatta volna - a háborút Isten akarataként értelmezte, aki próba elé teszi népeit, melyek ezáltal lelküket Isten felé fordítják. Ezt a gondolatot viszi tovább egy másik beszédében, ahol Illés történetére alapozott. Eszerint a gyűlöletből szeretet lesz, azaz a háború tüze megtisztítja a lelkeket, Istenhez vezeti a népet. Ugyanezt írta le Bartók György teológiai tanár is: a háború szellemi és lelki újjászületéshez vezet. És valóban úgy tűnt, a történelem őket igazolja. Az egyházi sajtó a folyton ismételgetett nemzeti, nacionalista kliséket az Istenhez való megtérés motívumával megtoldva és ezeket gazdagon használva eufórikusan számolt be arról, hogy a templomok megteltek, a lelkészi teendők megsokasodtak, a bevonuló katonáknak, ha kellett, naponta osztottak úrvacsorát. Vallásos irományokkal látták el a frontra menőket, gyűjtöttek az itthon maradott szegény sorsú családoknak. Szószéken és tábori istentiszteleten nyíltan kimondták, hogy az, aki családját, hazáját védi, nem vétkez, ha gyilkol. Gyakorlatilag teljesen szembementek a lelki megújulást hirdető tanokkal, de megtalálták a módját annak, hogy a háborút mégis ezek keretében magyarázzák. 1914 őszén, a református teológián egy öt előadásból álló sorozat indult, ahol a professzorok fiatal hallgatók számára értelmezték a háborút a Biblia tükrében. Dr. Kecskeméthy István beszédében az Ószövetségi próféták példáját hozta fel, akik számos háború elindítói voltak, jelenlétűk egy-egy csatában erőt adott és a győzelem kulcsát jelentette. A háború szörnyűségeit Dávid király fiatalkori kegyetlenkedéseivel állítja párhuzamba és ennek kapcsán teszi fel a minden generációt izgató kérdést, hogy lehet-e az Ószövetség a kereszténység könyve. „Vannak javak, amelyeket csak ilyen rettenetes áron lehet megszerezni” mondja ki, hisz hitet nyerünk. A béke ugyan gazdagságot teremt, de elhalványulnak a nemzeti és vallási igazságok. Háborúval sújt Isten, mert szeret, és a háború fájdalmaiból megújulva kell kikerülni. Dr. Gidófalvi István, a teológiai intézet főgondnoka ennél is tovább megy, méltatva az öt előadást, „eszményi magaslatokról világították meg a háborút” és íme, a történelem is a modern prófétákat igazolja, hisz a magyar hadsereg helytállt, a nemzetiségek hűségesek és a hadikölcsön sikere megmutatta, hogy külföld nélkül is erős az ország. Nem kellett az idegen tőke a magyar gazdaság felvirágoztatásához. Az erdélyi református irodalom által propagált gondolatok teljes mértékben beleillettek a korszak nacionalista és nemegyszer xenofób hangvételű háborús európai irodalmába és a háború után kialakult, az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen helyzet miatt még hosszú ideig kísértettek az egyházi diskurzusban. A teológusok között Ravasz László, a későbbi Duna-melléki püspök mondta ki elsőként nagyhatású írásában, hogy egy korszak lezáródott, új eszmékért él és küzd a világ. Ezzel igazából a világi sajtóban is állandóan emlegetett új korszak motívumát emelte be a prédikációs irodalomba. Véleménye szerint a felgyorsult világ emberének lelkében békeidőben is háború volt. Szerinte értékek csak a tűzből születnek és az új korszakban annyi lesz az öröm, mint amennyi szenvedést elbírunk most. Ugyanerről beszélt Nagy Károly is, aki 1918 januárjától Kenessy Bélát követte a püspöki székben. Pragmatikusabb álláspontot egyedül Dr. Kenessey Béla püspök képviselt. A fent említettekhez képest számos konzervatív elemet tartalmazó „Háború és vallás” című előadásában 1914 novemberében mondta ki, a háborús irodalom egészét tekintve is elsők között, hogy nem Gavrillo Princip szerb diák a felelős, hanem az erkölcseiben megromlott európai társadalom. Komolyabb elemzésbe itt most helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk. Az említett példák az egyházközségek szószékein csak felerősödtek, illetve esetenként eltorzultak. Az erdélyi püspökség és teológia körül csoportosuló teológusok többsége 1915-re teljesen kiábrándult a háborúból. Talán az első sebesülteket szállító szerelvények, a soha nem látott szenvedések, a kezdeti katonai sikertelenség voltak kijózanító hatással. A háború mint a lelki és nemzeti újjászületés lehetséges útja kikopott az erdélyi szerzők írásaiból. A Református Szemle 1915. évi sorozatában a fent említett szerzők neve, Nagy Károly főjegyző kivételével hiányzik. Többnyire német háborús irodalomból fordítottak és interpretáltak. Csűrős József vidéki lelkész lett ennek a vonalnak a meghatározó alakja. A C. Röttinger, Rittelmeyer, Niebergall, Traub, Jatho, Naumann és Krimss, illetve a Kriegsfulgblatterből átvett írásokban már tükröződik a társadalom kétkedése, ott vannak a félelmek: csődbejutott-e a kereszténység? Ezen munkák türelemre, kitartásra intenek, a háborút szükséges rossznak állították be, és maradt a sokat állított és tagadott motívum is: minden Isten akarata. 1916-ban még kevesebb volt a hasonló típusú írás, bár Csűrös József lelkész és néhány társa még szorgalmasan gyártotta a fentiekhez hasonló írásokat. A háborúval kapcsolatos írásokat bőségesen találunk a továbbiakban is, de ezek már rendelkezések, helyzetelemzések és tényfeltárások, hisz Erdély is háborús terület lesz. Kenessey Béla püspök Háborús húsvét című írásában még biztatott, hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát. Az év második felében azonban teljesen megváltozott a háborúról való beszédmód. Románia szembefordulása a Központi Hatalmakkal és augusztusi támadása kelet Erdély magyarok lakta vidékeit érintette első sorban, az erdélyi székelységet, amelynek a magyar nemzeti politika különleges szerepet szánt Erdély elmagyarosításában. Korábban Magyarország magyarlakta területeit nem érintette a háború. A pszichológiai sokk a sikeres katonai reváns ellenére mai napig megmaradt a magyar köztudatban. Kenessey augusztusi és decemberi körleveleiben már nyíltan kimondta, hogy a háború a civilizáció és az emberi kultúra teljes csődje. Isten akaratáról itt szó sincs, a vizsgált személyek közül a püspök az egyedüli, aki ezt az érvet a korábbiakban sem hozta fel. A közvetlen háborús élmények, a menekülésben embertársat meglopó, megzsaroló ember, a hadibeszállítók csalásai szolgáltattak témákat Kenessey ekkori beszédeihez. Figyelmeztetett, hogy az egyháznak meg kell maradnia a régi úton, és még erőteljesebben kell szolgálnia Istent és a nemzetet. A háborús jelenben pedig, a nagy lelki és anyagi nyomorúság idején vigasztalni kell az ige szavaival és fel kell ébreszteni a szunnyadó lelket. 1917-re megcsappantak a háborús egyházi beszédek, írások a Református Szemlében. Továbbra is a német szerzőket fordították. Mesterkéltek voltak, a hivatalos propaganda szólamait vették át: kitartásra biztattak és csak a megalkuvás nélküli békekötést támogatták. Igaz, 1917-et egy jó évnek is nevezhetnénk a Központi Hatalmak szempontjából, legalább is a keleti és olasz frontokon. Az 1918-as év újévi beköszöntője azt is megkérdőjelezte, hogy szabad-e azt a kifejezést használni, hogy boldog újesztendőt, hisz a szerző szerint nyilvánvaló a társadalmi szétesés, elszabadult, romlott erkölcsök uralkodnak, a háború nem éltet, mint ahogy 1914-ben az Ószövetségi példák alapján magyarázták. Ekkor már sejthető volt, hogy a bajok más természetűek lesznek, mint a háború kezdetekor. Itt első sorban a nemzetiségi és társadalmi feszültségekre gondolt a szerző. Az erdélyi magyar háborús egyházi irodalom egy, a magát uralkodó, többségi nemzetnek képzelő magyarság egyházi irodalma volt. A központi vezetés sem a korszakot megelőzően, sem a háború idején nem számolt komolyan a nemzetiségek centrifugális érdekeivel. Az államhatalom az 1916-os román támadás után sem vonta le a következtetéseket, de az egyházi vezetők sem. A korabeli egyházi dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi elit világosan látta, hogy a román értelmiség is megosztott a Romániához való csatlakozást illetően, de erről sose beszéltek, egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt, a későbbi történések alapján tévesnek bizonyuló álláspontot képviselte a református egyház is. László Lóránt László Lóránt könyvtáros, történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa. Történelem szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban, ugyanitt mesterizett Történeti-antropológia szakon 2007-ben. 2008-tól egyháztörténet szakos doktorandusz a BBTE Református Tanárképző Karán, doktori kutatásainak témája: a Felekezetközi Tanács története. Kutatási területe: Marosvásárhely dualizmus kori társadalom története, illetve az erdélyi református egyház története a két világháború között. A szerző a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesületének elnöke. Transindex.ro lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
